Ünnepi Beszéd Hősök Napjára (2017 Montreal)

 

ÜNNEPI  BESZÉD  HŐSÖK  NAPJÁRA

2017 Montreal.

Tisztelt Honfitársaim, Lelkipásztor Kollegák, Egyesületi Vezetők, a Montreáli Magyar Presbyteriánus Egyház nevében köszöntöm önöket. Ha valaki netalán nem ismerne,  Szabó Péter, lelkipásztor vagyok, 45 éve pásztora a Montreáli Magyar Presbyteriánus gyülekezetnek.

 

Ezek után végül, de nem utolsó sorban tisztelettel köszöntöm Dr. Bodnár Gergelyt, aki a Magyar Kormány képviseletében van közöttünk.  Isten hozta közénk. Most személyesen fordulok önhöz, gyülekezetünk nevében, s kérem arra, hogy a Magyar Kormány felé vigye el üzenetünket és közölje velük, hogy ebben a majd 50 éve fennálló közösségben rendszeresen imádkoznak értük, munkájukért,  istentiszteleteken, biblia és ima-órákon, csakúgy mint magán-otthonok családi áhitatain. Ismételten kérjük a Mindenható Istent, hogy adjon erőt, kitartást és védelmet rendkívül nehéz megbizatásukban.

 

Mindezek után  szeretném megköszönni ezt a számomra megtisztelő lehetőséget, hogy a Hősök Napján ünnepi szónokként röviden megszólalhassak. Ugyanakkor megbecsüléssel gondolok vissza előző években elhangzott rövid előadásokra, melyekből most csak két korábbira utalnék, mikoris tiszteletbeli konzulunk, Szentmihályi Gyula a Hősök Napja történelmi hátterét hozta elénk, vagy Dr. Balla Ágnes a magyar hősnők életéről tett le egy ünnepi csokrot.

 

Amikor kimondjuk ezt a szót, hogy hős, egyetemesen kiemelkedő teljesítményű, nem a maga, hanem a mások hasznát kereső személyre gondolunk. Valójában a magyar történelem telis-tele van a nemzet szabadságát, fölemelkedését és megtartatását, még kényelmük, szabadságuk, sőt életük árán is munkáló személyekkel.

 

A Hősök Napján mégis a két világháború kapcsán elesettekre gondolunk elsősorban, s most szeretnék kérni valamit. Tessenek a következő mondatot, mondatokat nagyon jól megfigyelni, mielőtt kifütyülnének. A két világháború katonái nem a nemzetért meghalt hősök voltak, hanem nagyhatalmak gonoszsága kapcsán elpusztított áldozatok! Nékünk magyaroknak sem érdekünk, sem közünk nem volt az osztrák császár trónörökös-fia meggyilkolásához, amiből kirobbant az első világháború, s melybe minket, magyar nemzetet beleugrasztottak és bele kényszerítettek. S majd amikor ez az első világháború vesztesen zárult, akkor osztrákokat, németeket azzal büntették meg, hogy feldarabolták a magyar hont, kétharmadát lecsonkítva, annyira, hogy a megmaradt jelenlegi Magyarországot a határokon túl, – nemzetünk magyarul beszélő tagjai veszik körül. Világszerte egyedülálló, mélységesen szomorú jelenség. Ilyen méretű amputálást egy emberi test sem bírna ki. S ebben az áldozatok nem csak a harctéren meghalt katonáink, de azoknak szülei, hitvesei, gyermekei is, akik gyógyíthatatlan sebeket hordoztak, hordoznak.

 

Ugyanez volt a helyzetünk a második világháborúban, ahol egy megalomániás őrült  a magyar kormány és a kormányzó ellenállását megszállással s a német hadigépezettel összeroppantva belekényszerítette a magyar hadsereg egy részét a harmadik birodalomért történő háborúba. A tragédia bekövetkezett, 200 000 katonánk a Don kanyarban golyófogóként hullott el, az életben maradottak pedig hadifoglyok lettek. Ezt követően a szovjet egy fél évszázadra megszállt bennünket. Nem honvédő háború volt számunkra sem az első, sem a második világháború. A nemzet fiai hősi magatartásuk közepette is áldozatok voltak, akikre fájó szívvel, megbecsüléssel, és tisztelettel kell hogy emlékezzünk.

 

Én, mint Isten szolgája, szeretném felhívni figyelmeteket arra a Hősre, és életének, személyiségének kihatására, Aki abszolút nem a maga hasznát kereste, hanem a bűntől megrontott ember szabadítását.  Az Ő nevét, a húsz éven aluli Canadában iskolázottak már alig-alig ismerik, mert ebben az országban Jézus Krisztust kizárták az iskolákból, a parlamentből, a kórházakból, s a társadalom erkölcsi mértékéből. S most nagyon röviden szeretném ráirányitani figyelmeteket azokra a hősökre, akik a Megváltó Úr Jézus Krisztusban felismerték az egyetlen megoldást, s evégett kimagasló áldozatokat hoztak, hogy az elérhetőségi körükben lévőket személyes kapcsolatba hozzák Ővele, hiszen minden birodalom jött és letünt, az Övé pedig megmarad s a kiteljesedés felé halad.

 

Az első ilyen csoport azoknak a leszakított területen maradt, avagy tudatosan odament hívő lelkipásztoroknak a csoportja, akik az utódállamokban a magyarságukért üldözötteket gondozták és vonták a földi és az örökéletre Megtartónak az erőterébe.  Tudom, rengetegen voltak papi szolgálatban lévők, mind a megmaradt Óhazában, mind az utódállamok területén olyanok, akik pénzért, saját poziciójukért elárulták magyarságukat és keresztyén hivatásukat.  Ezzel szemben volt egy kisebbség, akikre én úgy nézek föl, mint a gyermek a toronyra, akik nemzetünk iránti forró szeretettel vállalták hogy bármi áron is, de személyes kapcsolatba hozzák népünket a Megváltó és Megtartó Úr Jézus Krisztussal. Így lettek vígasztalássá és lelki ébredés eszközeivé azok között, akik fölött átlépett a határ, s akik őseik földjén egyik óráról a másikra idegenné, hontalanná, kitaszítandó gyűlölet-tárgyává váltak.

 

Kárpátalján a valamikori hozzávetőlegesen száz templomot Sztálin elkobzta, 18 templomban engedte meg, hogy egy héten egyszer egy órára összegyülhessenek benne énekelni.  Az Úr Jézus Krisztushoz hűséges és a nemzetünket szolgáló lelkipásztorokat pedig internálta a Kaukázustól Szibériáig. A görög-katolikus testvéreink püspökét, Rozsma Tódort kivégezték, és 129 görögkatolikus papot elhurcoltak a Gulágra, akik közül 28 ott halt meg.

 

A református lelki-pásztoroknak hasonló sors jutott. Isten szolgáit a lágerben azzal fogadta a parancsnokság: “Azt ne gondoljátok, hogy kitöltve a büntetési időt hazamehettek. Azért lettetek idehozva, hogy itt dögöljetek!” Csak egy példa a módszerüket illetően. Gulácsi Lajos református lelkészt a községházán megkötött polgári esküvő és a templomban megáldandó házasságkötés között, a mennyegzői menetből az úton kapcsolták le a menyasszonyától, s kilenc évig volt oda a Gulág Archipelágóban. A menyasszonya megvárta. Isten kegyelméből a szovjet rendszer összeesett, Gulácsiék, Horkai Barnáék, Forgon Pál, és Zimány József, (hogy csak néhány ismertebb nevet említsek), és mások hősies, maguk-hasznát-nem-kereső  erőfeszítése nyomán ma több mint száz kárpátaljai városban, községben, falun szól a megtartó Isten Igéje ékes magyar nyelven. S ugyanezen erőfeszítések nyomán általános és középiskolákban nevelnek a jövő számára istenfélő tanult ifjakat.

 

Az Erdélyben lévő hívő lelkipásztorokat is a Ceausescu regime rettenetes mód vonta ki a forgalomból. S ennek keresztülvitelére besúgásra csábított,  avagy kényszerített papokat, espereseket, püspököket használt föl, mert a totalitáriánus rendszer rettegett attól, hogy Isten Igéje által emberek személyes kapcsolatra jussanak az Úr Jézus Krisztussal. Ezekben az időkben néhányszor járhattam Erdélyben, s a határon három dolgot kutattak: Van-e nálam lőfegyver, kábítószer, és Biblia.  A tiszta Igét hirdető lelkipásztorokat pedig az 56-os Magyarországi forradalom után a semmiért 15-20-22 évi börtönre ítéltek. Ilyenek voltak Viski Ferenc, akit hét gyermekétől hurcoltak el és börtönöztek be, feleségét pedig a hét gyermekükkel, (kettő évestől 14 évesig terjedő korosztályban) a Dunadeltába internálták. Vele együtt voltak bebörtönözve Csiha Kálmán, Szilágyi Sándor, Pap Antal, Karczagi Sándor és még sokan mások.

 

De hadd említsem Márton Áron római katólikus püspököt és Bogdanffi Szilárdot, aki az elhurcolt Márton Áron helyett lett titkosan kinevezett püspök, majd őt is elhurcolták, s kimondhatatlan kinzások után, 42 évesen a börtönben halt meg tüdőgyulladásban, mert a román hatóság megtagadta tőle a gyógyszeres kezelést. Boldoggá avatására 2010-ben került sor.

 

Ezek a hősök már valamennyien az Úr Jézusnál vannak.  Sokakat amerikai nyomásra szabadlábra kellett helyezni, de továbbra is rendőri megfigyelés és ellenőrzés alatt éltek.

 

Egy harmadik csoportra szeretném felhivni a figyelmet, akik szintúgy gyöngyök az emberi történelem posványában. Akik személyes kapcsolatra jutva a megváltó Úr Jézus Krisztussal elhívást és megbízást kaptak, hogy a harmadik világban az élő Istent nem ismerő pogányok közé vigyék az evangélium világosságát, s azt a nyugati civilizációt, amelyet Isten Igéje teremtett.  Csak a 20.  század ilyen önmegtagadó hősei közül szeretnénk kiemelni  néhány nevet az idő rövidsége miatt.

 

Molnár Mária a pápua szigetekre vitte az Isten szeretetéről és szabadításáról szóló örömhírt, ahol abban az időben a törzsi háborúkat követő kannibalizmus még ismeretes volt. Nem szokványos karakterbeli és egészségügyi fölszereltségével tiszteletre méltó karriert futhatott volna be Európában, s ehelyett vállalta a harmadik világ abszolút primitivsége közepette a pápuák nyelvének megismerését, azon a nyelven Jézus Krisztus hirdetését, s ebben a szörnyű sötétségben lassan-lassan saját gyertyányi életét égetve el  olyan változást indított be, hogy ma ott róla elnevezett középiskolák, lánynevelő intézetek működnek.  Őt pedig a második világháború alatt a japánok hurcolták el más misszionáriusokkal együtt, a hajóról a tengerbe lövöldözve őket.  Életük így lobbant ki, mégis erőteljes nyoma maradt hősiesen szolgáló életüknek.

 

Ilyen volt a Babos házaspár Kínában, akik ottani szolgálatuk alatt állandó életveszélyben voltak, egyszerűen a kínaiak fehérekre gyanakvó magatartása miatt. Mao Zedong kényszeritette ki őket egyéb keresztyén misszionáriusokkal annak a bizonyosságában, hogy sikerül az Evangéliumot kiírtani Kínából. Mao tévedett. Ma Kínában 100 milliós nagyságrendű keresztyénség él. Ezekből a porhintés végett van hivatalosan engedélyezett Egyház, de nem prédikálhatnak bűnről, bűnbocsánatról, csodákról, örökéletről, ám mellettük él egy sokkal hatalmasabb földalatti keresztyénség, ahol fiatalok több tízezren készülnek misszióra, s a nyelvtanulás mellett a Bibliából azt kell memorizálniuk először, hogy kivégzés esetén milyen Igével erősítsék saját lelküket.

 

De ilyen misszionárius volt a nemrégen meghalt Cserepka János és ma még közöttünk élő felesége, Dr. Cserepka Margitka Boliviában. Az Ige világosságát vitték be a dzsungel közepébe olyan körülmények közé, ahol 100 tizennégy éven aluli gyermek közül 86 halt meg mérgeskígyó marásban, vagy gyógyítható betegségben. Cochabambában ők építettek 12 ágyas kórházat, képeztek ápolónőket a benszülött lányokból,  s állítottak fel országszerte kígyómarási központokat. Kilenc gyülekezetet alapítottak a benszülöttek között, s akiknek bizonyságtétele nyomán 5 éven belül 50 gyülekezet kelt életre a Boliviai őserdőben. Ma Dr. Cserepka Margitka neve azok között az öt orvos-misszionáriusok között szerepel, akik a legkiemelkedőbb változást hozták Bolivia számára.  Cserepka János és Margitka díszállampolgárai lettek Boliviának, mert ott égették el életüket, egészségüket. Már útra készen voltam hozzájuk, amikor jött a távirat:  “Ne gyere, Margitka halálos beteg lett.”   Ők voltak azok, akik egy orvos-missziói hajót építtettek Canadai és Amerikai magyar keresztyének adományából, s mely magyar lobogó alatt vitt testi-lelki megújulást az Amazon folyó partján élő törzseknek. A hajón orvosi rendelő és operáló szoba is volt.

 

A legnagyobb Hős, az Úr Jézus Krisztus követésében váltak hőssé ezek az emberek, kényelemről, maguk hasznáról, szabadságukról, sőt életükről is lemondva.

 

Végül, de nem utolsó sorban, azokról a szülőkről szeretnék megemlékezni, akik Krisztusban való szilárd hitükre építve, a körülmények ellenére, fogadták és vállalták el a nagy családot, mely példát, ha népünk követett volna, nem vesztettük volna el Erdélyt, Felvidéket, Kárpátalját, és a Délvidéket.

 

Mert eddig a Hősök Napján ilyenekről nem volt szó, én, mint ugyanezen Jézus Krisztusnak szolgája osztottam meg veletek ezt a kevésbbé ismert hősi történelmünket. Most pedig az irántuk való megbecsülésünkben egyszerre helyezzük el az emlékvirágot a két világháború áldozatai, a magyar keresztyén evangéliumi szolgálat hősei, valamint a magyar nemzet jövőjét nem szájhősként, de hittel, áldozatos munkával építő, nagy családot vállaló édesanyák és édesapák emlékére.

 

Köszönöm, hogy meghallgattak.

 

 

 

Comments are closed.

Istentiszteleti Életünk

  • Vasárnap és ünnepnap Istentisztelet de. 9:30-kor
  • Minden csütörtökön du. 3:30-kor Bibliaóra a Magyar Otthonban
  • A hónap első péntekjén Családi Bibliaóra este 7-től
  • A hónap második péntekjén Bibliaóra magánotthonban meghívás szerint
  • A hónap harmadik péntekjén Imaóra a parókián
  • A negyedik pénteken “Mai Ige”
  • Minden szombaton de. 10-töl Konfirmációi oktatás a templomban

 

Címünk

7110 De L'Epée Avenue, Montreal, Qc, H3N-2E1
Templom telefonja: 514-272-7330
Lelkészi Hivatal: 514-331-1510
Website: http://reformatusegyhazmontreal.ca
Email: info@reformatusegyhazmontreal.ca