Évi Jelentés (2016 Január)

 

Hungarian Presbyterian Church

Magyar Presbyteriánus Egyház

Lelkipásztor: Szabó Péter

 

Az év Ígéje:

“Ahogyan az anya vígasztalja fiát,

úgy vígasztallak én titeket.”

(Ézsaiás 66:13)

 

Kedves Testvéreim!

 

Az esztendő-váltás a felnőtt, de kiváltképpen az öregedő emberekben elkerülhetetlenül nehéz érzéseket is támaszt. Főképpen azért, mert azt tudjuk hány lap fordult már át életünk könyvében, teleírva mindenfajta történettel, de hogy hány lap van még hátra, s hogy mi kerül a következő év-lapra, az élő Istenen kívül ezt senki nem tudhatja előre. Távolinak tűnő hírek televizión, újságon keresztül bejönnek az otthonunkba, s nagyonis életközelivé válnak, s felvetik a kérdést: Vajon mit hoz a 2016-os esztendő a világba, az országba, a gyülekezetbe, a családba és személyileg? Európa muzulmán elárasztása, a szilveszter éjszakai atrocitások több ismert városban, valamint a világszerte történt terror-támadások azt indikálják, hogy ezek a problémák Canadába is megérkezhetnek.  De a gyarapodó évekkel, s a fogyó idővel jönnek betegségek, krízisek, halálesetek, melyek már abszolut közelről érintenek bennünket szeretteinket és a gyülekezet-családját.  S itt hadd irjak valami személyeset. Bár feleségemmel mindketten túl vagyunk a hetvenen, nem félelemben, hanem az Úr Jézus várásában élünk és végezzük munkánkat. Józanul fölmérjük azt, hogy életünk ideje az Ő kezében van, de azt is, hogy a hátunk mögött lévő betegségek, feledékenységek, erőtlenségek  már csak ismétlődhetnek, vagy fokozódhatnak.

A fenti Ige az Útmutató bibliaolvasó-kalauz szerint az Év Ígéje. Az Ézsaiás 66:13 vitathatatlanul arra utal, hogy vígasztalásra szorultak voltunk, vagyunk, és még inkább azok leszünk, de azt is világossá teszi, hogy ezt a vígasztalást Isten maga ígéri. S ezzel áttör a nap sugara a sötét felhőkön annál is inkább, mert a felhők fölött mindig ragyog a nap. (Aki repülőn utazott az tudja ezt).  A szenvedés, betegség és halál fölött ragyog az örök világosság, az elképzelhetetlenül csodálatos jövő, csak hát az odavezető út göröngyös is, meredek is, egyszóval nehéz.

Milyen Istenünk van az Ige szerint? Mint egy Édesanya. Ez egy meglepő kép, és a Szentírásban is ritka, mert a Bibliában Istent sokkal inkább mint Atyát látjuk és nem mint Édesanyát. Ő hatalmas, gondoskodó, fenntartó, szükség szerint atyai szeretetében fegyelmező, sőt haragvó, büntető is, de annak a jegyében, ahogy Mózesnek jelentette ki Önmagát, hogy “megbocsát hamisságot, vétket, bűnt, de nem hagyja a bűnt egészen büntetlenül, mert mindent atyai módon gyermekei javára tesz.  S ez nem egy rémisztő ismeret Istenről, hanem sokkal inkább megnyugtató és megerősitő. Tudhatom, érezhetem, hogy az én életem erős kezekben van, egy mindenható, mindenttudó, bölcs isteni kézben. Ő hordoz, Akinek semmi sem lehetetlen, s ebből a kézből senki ki nem ragadhat, ha csak én balgatag módon ki nem rángatom a kezemet az Ő kezéből.  De nekünk, mégha erős felnőtt ferfiak vagy nők vagyunk is, a biztonságon, védelmen, vezetésen kívül másra is van szükségünk. Hiszen olyan sokszor botladozunk, esünk, saját hibánkból oly sok sérülést kapunk, vagy éppen más emberek okoznak sebeket… Szükségünk van a vigasztalásra, egy édesanyai átölelésre…. S milyen jó, hogy Istenben ez is ott van.

“Ahogyan az anya vígasztalja fiát…..” A Héber szó fiugyermeket jelent, kor-meghatározás nélkül. Belefér ebbe a síró kisfiu is, akinek talán mondja az apja, hogy: “Embereld meg magad, hiszen te kis férfi vagy!” De hát ez a kis férfi odabújik az anyjához, aki megöleli.  De belefér ebbe a szóba az összetört lelkü felnőtt ember is.

Az anya-természet a különböző korokban nem változott. S hogyan vígasztalja az anya a fiát? Már várandós állapotában simogatja, beszél hozzá, énekel neki. Születés után rögtön magához kéri, öleli, keblére veszi, táplálja magából a csoda-anyatejjel. Amikor a mi gyerekeink születtek, akkoriban vált divatossá a Similac és az Enfelac, a mű-anyatej. Való igaz, elképesztő segítséget jelentett olyan családokban, ahol az édesanyának nem volt teje. Ám ebben a pézközpontu világban a szűlészorvosok sokszor leinekciózták a tejképződést akkor is, amikor ez jött volna a maga természetes útján. Aztán teltek az évek és néhány évtized mulva az orvostudomány felfedezte a spanyol-viaszkot. Az újszülött számára nincs jobb, mint az anyatej, melynek összetétele változik a gyermek korához képest, s benne van emészthetően minden, ami szükséges táplálék. S a mi csodálatos Mennyei Atyánk az anya gondoskodó irgalmasságával ekként táplálja gyermekeit, újjászületett csecsemőit az Evangélium tej-italával, majd később a levelek és az egész Szentírás rágósabb ételével, ami lélekben-felnőttnek és nem újszülöttnek való. Hiszen ezek a szavak, hogy Atya és Anya az Ő szerető, irgalmas, csodálatos lényét próbálják elénk adni. Ahogy az anya öleli, puszilja, ringatja síró kisdedét, erről az átélésről irt egy ponton Ady, “amikor elhagytak, mikor a lelkem roskadozva vittem, csöndesen és váratlanul átölelt az Isten..”

Aztán hogy vígasztalja a kicsi fiát? Tisztába teszi. Nem útálkozik mindattól a slamasztikától, ami a kicsiből jött ki, s ami először megkönnyebbülést is jelentett, de aztán csípi, irritálja a baba-bőrt, ő pedig nem hagyja benne, újra és újra tisztába teszi, majd tanítgatja a szobatisztaságra. Aztán rendre szoktatja: helyretenni a játékokat, segíteni a konyhán, a háztartásban, megdícsérve az eredményes munkát, s közben nevel az engedelmességre, s teherviselésre. És telnek az évek s meg kell tanulni a kisebb testvérre való vigyázást felelősen, szeretettel és türelemmel. Irgalmas Istenünk így nevel bennünket, nem bánik velünk bűneink szerint igazság-alapon, megbocsát, megmos, és tanít a tiszta, szolgáló élet többletére, a gyengébbek terhének hordozására.

A földi családon belül hányan de hányan, tizenévesek s felnőtt férfiak egyaránt, életük egy-egy csődjében elsirhatták anyjuk szívén a kudarcaikat. S az irgalmas anya sokszor egyet-nem-értve, de megértve a fiát együtt sírt és együtt imádkozott vele. Miskolc-Hejőcsabán volt lelkipásztor az édesapám. Egy hideg téli este jött hazafele  későbe nyúló gyűlésről. Az útja a helyi kocsma előtt vezetett el, ahol nagykendőbe burkolózva is didergett egy idősebb gyülekezeti tag a kocsma-ablakon kijövő kevés fényben. ” Zsuzsi néni, maga mit csinál itt?!” “Jajj, tiszteletes úr! Fizetés-nap volt s a fiam ott issza el a a családtól a pénzt”. “Hát egy haszontalan, gonosz kölök!” – mondja édesapám. Mire az anyja: “Nem az ő hibája, tiszteletes úr, hanem a rossz barátok…!”, s már mentegeti is korhely fiát. Valaki eljött a Menny dicsőséges fényéből ebbe a rideg romlott világba. S most mentegeti az övéit, imádkozik értük a Mennyei Atyánál, mutatja átszegzett kezét, s közben azon van, hogy nyomorult életünket kivonja a világ és óemberünk fertőjéből.

“Ahogyan az anya vígasztalja fiát, úgy vígasztallak én titeket….” Így hordozott bennünket Isten, mint gyülekezetet, kishíján fél évszázadon át. Takargatott anyánk szíve alatt, s onnan is Ő vont ki minket. Azt ígérte, hogy vénségünkig és megőszülésünkig sem hagy el, sziklavár-menedék lesz, amikor elfogy az erőnk. Útközi keservek között ilyennek tapasztaltuk. Gondoskodott a szükségeinkről, testi-lelki eledelünkről, de közben a mi utunk sem lehetett más, mint az Övé. Beleszédültünk, beleinogtunk ütésekbe, pofonokba, amikor gyülekezeti vagy családi szinten szeretteink nem a minden-élők-útján hagytak el bennünket, hanem más utakat választva. Itthagyottan kellett átélnünk az anyai vígasztalásra szorult állapotunkat. Közben felsajdul a szívünkből az ének: “Ott a messze földön árván, hontalan, halld meg a kiáltást, fiam, fiam.” S felfakad az imádság, de nem reménytelenül, kérve, hogy amint valamikor magához engedett minket, dajkált, s megbolondult évek után visszafogadott, úgy őket is vonja vissza az Ő családjába. Ó de jó az irgalmas Isten ígéreteiben reménykedve, megtartó erejébe kapaszkodva élni, hogy “mi is megvígasztaljunk másokat azzal a vígasztalással, amivel mi vígasztaltattunk.”  (2 Kor. 1:4,5)

Van-e valami feltétele annak, hogy elnyerjük ezt a csodálatos vigasztalást Istentől bajaink, kudarcaink közepette? Van! Az Újszövetségben az Úr Jézusban látjuk az anyai szeretetet fájdalmát engedetlen gyermeke felé, amikor így sír Jeruzsálem felett ezt mondván: Jeruzsálem, Jeruzsálem, ki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, akik tehozzád küldettek. Hányszor akartam ősszegyűjteni a te fiaidat, miképen a tyúk egybegyüjti kiscsirkéit szárnyai alá, és te nem akartad. (Máté 23:37) Ha mi magabiztosak, büszkék, kemények maradunk bajok, bánatok között is, akkor nem lehet miénk ez a vígasztalás. De az alázatosnak kegyelmet ád és riadt szívű tanítványai felé így szól biztatása: “Nem hagylak titeket árvákul, eljövök tihozzátok.” (János 14:18)

Kedves Testvéreim! Maradjatok hűségben az Úr Jézushoz! Mondjátok el neki szívetek keservét, legyetek jóreménységgel az Ő vígasztalásában, buzgón szolgálva Őt, amig haza nem érkezünk oda, ahol nem lesz többet könny, hanem örök öröm, és az Ő csodálatos jelenlétében való élet.

 

Szeretettel,  Sz.P., lp

 

Comments are closed.

Istentiszteleti Életünk

  • Vasárnap és ünnepnap Istentisztelet de. 9:30-kor
  • Minden csütörtökön du. 3:30-kor Bibliaóra a Magyar Otthonban
  • A hónap első péntekjén Családi Bibliaóra este 7-től
  • A hónap második péntekjén Bibliaóra magánotthonban meghívás szerint
  • A hónap harmadik péntekjén Imaóra a parókián
  • A negyedik pénteken “Mai Ige”
  • Minden szombaton de. 10-töl Konfirmációi oktatás a templomban

 

Címünk

7110 De L'Epée Avenue, Montreal, Qc, H3N-2E1
Templom telefonja: 514-272-7330
Lelkészi Hivatal: 514-331-1510
Website: http://reformatusegyhazmontreal.ca
Email: info@reformatusegyhazmontreal.ca